nyelviskola - mindenki iskolája
  
Új pálya program
Szeretnél állami támogatással nyelvet tanulni? Az új pálya program a Számodra elérhető legelőnyösebb megoldás!

Új pálya

Nyelvi képzés akár 388.000 Ft támogatással!

Mi az Új Pálya Program?

Az Új Pálya program az Európai Unió és a kormányzat által finanszírozott kiemelt projekt, mely a közszférából elbocsátott alkalmazottaknak kíván segítséget nyújtani olyan képzések támogatásával, melyek segítik az elhelyezkedést.

Az Új Pálya program fő célkitűzése a közszférát érintő szerkezetváltási folyamatok kedvezőtlen foglalkoztatási hatásainak mérséklése azáltal, hogy a programban résztvevő munkavállalók számára piacképes ismeretek megszerzését teszi lehetővé, illetve már az állás elvesztését megelőzően is segítséget nyújt a pályamódosításra szoruló közszférában dolgozók számára.

Kik vehetnek részt az Új Pálya programban?

Az Új Pálya program által finanszírozott képzésekben minden olyan közszférában dolgozó részt vehet,

  • akinek munkaviszonya 2006. július 1-ét követően létszámleépítés miatt szűnt meg,
  • vagy akár részmunkaidős foglalkoztatássá alakult,
  • vagy majd a közeljövőben kerül leépítésre a közszférából, de erről már tájékoztatta a munkáltatója.
  • pedagógus vagy egészségügyi végzettségű regisztrált állaskereső (beleértve a pályakezdőket is)

A program nemcsak diplomásokat céloz meg, hanem minden közszférából elbocsátott munkavállalót, tekintet nélkül annak iskolai végzettségére.

Amennyiben nem tudod eldönteni, jogosult vagy-e a támogatásra, vagy további kérdésed van a programmal kapcsolatban, érdeklődj a helyi tarifával hívható 06-40-918-012-es számon, vagy keresd a Neked legkedvezőbb városban elérhető ügyfélszolgálatunkat!

Milyen képzésekben lehet részt venni?

A Katedra Nyelviskola által kínált több száz órás képzések személyre szabottak. Az Új Pálya Program keretében az alábbi városokban tanulhat:

Budapest - Kapcsolattartó: Németh Attila, 7000-137 / 306 mellék

Székesfehérvár - Kapcsolattartó: Nemes Szilvia, 06-20-238-2206

Szekszárd - Kapcsolattartó: Mekl-Kovács Krisztina, 06-70-932-2390

Szolnok - Kapcsolattartó: Sárközi Ágnes, 06-56-342-704

Veszprém - Kapcsolattartó: Nemes Szilvia, 06-20-238-2206

 

Tanfolyam és képzéskínálatunk városonként eltérő, kérjük
Copyright © 2008 KATEDRA
Felnőttképzési nyilvántartási szám: Lásd az egyes iskoláknál
| Impresszum | Oldaltérkép | Sajtószoba | Adatkezelési nyilatkozat
Naptár Így tanítunk mi
Naptár Gyakran ismétlődő kérdések
Naptár Galéria
Szókincsfejlesztő
Szótár
Szintfelmérő
Karrier